XIII. kerületi fogászat Budapesten

Budapesten minden kerületben legalább 2-3 fogászat található. Természetesen sokan járnak még mindig a TB támogatásuk alapján a kerületi kórházakba vagy rendelőintézetekbe is, de egyre nő azoknak a pácienseknek a száma, akik inkább a magánklinikákat választják. Ez elsősorban azért van így, mert a rossz állami egészségügyi helyzet miatt sokat kell várni, ha valaki állami intézménybe szeretne bejutni. Sajnos egy fájó foggal azonban egyáltalán nem érdemes és nem is lehet heteket vagy hónapokat várni. A másik legjellemzőbb ok, pedig hogy a páciensek ragaszkodnak 1-1 orvoshoz: ezért inkább kifizetik a magánrendeléseken a kezelési díjakat, hogy biztos kezekben érezhessék magukat. Kiváltképp fontos ez a fogászat esetében. Sokan ugyanis még felnőttként is félnek a fogászati kezelésektől.

xiii kerületi fogászat

Az egyik legjobb XIII. kerületi fogászat Budapesten a Forest&Ray Dental. A rendelő története több száz kilométerre, tőlünk nyugatra kezdődik, Londonban. Az első FR Dental ugyanis itt született meg, és csak nemrég nyitottak a magyar fővárosban is praxist. Rendelőjükben szinte minden fogászati eljárás elérhető a fogpótlásoktól a fogszabályzáson át a rutin fogtömésekig. A nemzetközi tapasztalattal rendelkező fogorvosok és dentálhigiénikusok szívesen fogadnak nem magyar anyanyelvű betegeket is, hiszen tökéletesen beszélnek angolul. Továbbá kifejezetten szeretik a félős pácienseket: nagy szívügyüknek tartják ugyanis a fogászati edukációt és segítenek a szorongásos betegeknek legyőzni félelmeiket.

Leave a Comment